Az első mozgószínházakat Pécsi Manó honosította meg Budán. Alapítási okirat nem található, de pontos levéltári anyagok alapján a Palota mozi (a későbbi Tabán) alapítási éve 1910-re tehető.
A filmgyárak nagy előszeretettel voltak a három (Batthyány, Scala, Palota) ősmozi iránt, sokszor meg akarták szerezni ezeket, de a tulajdonosok szeretete nem engedte a mozikat idegen kézre - írta a Budai Napló 1920. II. 21-i száma.
A mozi több névváltozáson esett át:
1917-1947: Palota; 1948-49: Krisztina; 1954-tol Diadal; 1990. IX. 5-től Tabán mozi lett.
2008-tól az ART-hálózat tagjaként a Grantfilm Kft. vette át a mozi üzemeltetését, s tervezi sikeresen működtetni megújítva, a művészmozik legszebb hagyományai alapján.
A Tabán mozi az egyetlen mozi Budapesten, ahol a nézőtér mellett külön egy 30 fős klubhelyiség is rendelkezésre áll a nézők, klubok számára egy-egy film utáni beszélgetéshez, előadáshoz vagy kisebb filmvetítéshez.
A klubhelység, és a nagyobb vetítőterem is kibérelhető rendezvények, baráti társaságok részére.
A Tabánban elsősorban válogatott művészfilmeket, színvonalas rendezői sorozatokat, tematikus összeállításokat vetítenek.
Hét közben délelőttönként és a kora délutáni időpontokban iskoláknak, nyugdíjas köröknek, kluboknak nyújtanak kedvezményes lehetőséget filmtörténeti alapalkotások megtekintésére.
A Tabán mozi története napjainkban is íródik.
Látogasson el honlapunkra, vagy még inkább a moziba a közeli jövőben. Szeretettel várjuk!
További információk:
06 1 356-8162; 06-70-634-4438
TABÁN MOZI >> NYITÓ OLDAL
|